Ha fel kéne sorolnunk kedvenc punk játékfilmjeinket, talán nem okozna különösebb nehézséget, ám ha az kérdés, hogy mozgóképen mi számít heavy metalnak, gondban lennénk. Mert milyen metal? Power? Thrash? Death? Gót? Doom? Progresszív? És mitől lesz egy mozi heavy metal? Hogy headbangerek szerepelnek benne? Vagy elég, ha csupán a soundtrack adagolja a nehézfémet? Esetleg olyan stílus- és legendateremtő mozi, mint Boriss Karloff horrorja, a Black Sabbath? Heti filmösszeállításunkhoz a Heavy túra című finn blackmetal road movie mozipremierje ürügyén válogattunk – a fenti szempontok mentén.

MAPET – 061.hu

Conan, a barbár (1982)

Robert E. Howard barbártörténeteinek John Milius-féle filmes feldolgozása (és a folytatás: Conan, a pusztító) szinte minden képkockájában hordozza a tökéletes csatametalos poszter és albumborító ígéretét. A vérszomjas, de igazságos nietzschei Superman bőrébe bújt Arnold Schwarzenegger és a képzelt pre-ókori civilizáció nyers világa persze még édeskevés volt ahhoz, hogy a filmekben elhangzó minden második tulajdonnév metálzenészek százait ihlesse meg a név- és zsánerválasztásban. A fertőzés ősforrása ugyanis inkább a fülbe mászó filmzene, aminek hiánya nagymértékben hozzájárulhatott a kimmériai berzerker Jason Momoa-féle újragondolásának sikertelenségéhez: Basil Poledouris himnikus, történelem előtti időket idéző nagyzenekari muzsikával fűszerezte meg a bugyuta fantasyt, beindítva a fémhuszárok fantáziáját és megteremtve a barbármetal archetípusát.

https://www.youtube.com/watch?v=trG9tXAntys

A turné (1984)

Rob Reiner nálunk kevésbé ismert mockumentary-ja, azaz áldokumentumfilmje (még pontosabban: rockdokumentumfilm-paródiája) egy kitalált angol hard rock/heavy metal banda, a Spinal Tap 1982-es amerikai albumpromóciós kamuturnéját követi nyomon. A szereplők száz órányi folyamatos improvizációjából zseniálisan összeollózott 82 perces matéria a kulisszák mögötti kézi kamerás snittekkel és koncertfelvételekkel annyira élethűen ábrázolta a csúcskorszakuk elszállottságában rendre elképesztő túlkapásokat, baromságokat művelő rocksztárok élet- és munkavitelét, hogy rengetegen valóban benyelték az egészet. Ozzy Osbourne például azt gondolta, hogy egy létező zenekarról van szó, csak éppen ő nem hallott még róluk – bár az ő esetében ezen nemigen csodálkozhatunk. Vele együtt Dee Snider, Robert Plant, Jimmy Page, Eddie Van Halen, Eddie Vedder és Jerry Cantrell is hivatkozott arra a jelenetre, mint velük ténylegesen is megtörtént eseményre, amelyben a zenekar tagjai nem találnak ki a színpadra és eltévednek az aréna folyosóinak labirintusában. A film több évtizednyi karrierje létjogosultságot adott egy igazi Spinal Tap nevű zenekarnak, így hát meg is alakult a banda Michael McKean, Christopher Guest és Harry Shearer közreműködésével. Több nagy koncertjük is volt, és több albumot is kiadtak.

Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát (1996)

Ha az MTV-n felhangzott az összetéveszthetetlenül kretén nevetés, és felbukkant a két csúnya rajzfigura, a nézők egyik fele kirohant a világból, a másik fele pedig rácuppant a képernyőre. Akár csípjük őket, akár kikészülünk tőlük, az vitathatatlan, hogy Beavis és Butt-head már több generáció számára sztárokká nőtte ki magát. A kilencvenes években sorra tűntek fel az X-generáció öntudatát kivetítő olyan párosok, mint Bill és Ted, Wayne és Garth, Dumb és Dumber, Jay és Néma Bob. Ezek a Cheech Marin és Tommy Chong köpönyegéből előbújt szerethető idióták azonban csupán kistestvérei a Mike Judge által életre hívott, a popkultúrát egy életre átértelmező destruktív duónak. Máig leghíresebb teremtményei a beszédes című Frog Baseball szkeccsben (Saturday Night Live) tűntek fel először. A tizenéves szörnyetegek morális és intellektuális mélypontokat halmozó történetei azóta is a Music Television műsorkínálatának csúcspontjaként állnak ellen az idő vasfogának.

Rocksztár (2001)

Hello ’80-as évek, hello heavy metal. Chris Cole nappal fénymásolókat javít, éjjel a világhírű Steel Dragon számait énekli a tribute bandájával, nem is akárhogyan. Egy napon aztán kirúgják az együtteséből, már éppen padlót fogna, amikor castingra hívják telefonon: kedvenc bandája ugyanis új énekest keres… A történet alapja a Judas Priest 1992-es énekescseréje, amikor Rob Halford távozott a legendás brit metalbandából. A Judas Priest egyik cover bandjébeől érkezett, Halford teljes színpadi és vokális manírkészletével megáldott Tim “Ripper” Owens 1996-tól 2003-ig – két stúdió- és két koncertlemez erejéig – töltötte be a frontemberi posztot, aztán Halford visszatért. A forgatókönyvírók annyira átdolgozták a sztorit, hogy az eredetileg Metal God munkacímmel futó projektből végül Rock Star lett, az érintettek pedig majdnem perre vitték az ügyet. Az eredeti sztorit egy évtizeddel korábbra hangoló film korszakváltással zárul, amikor sokaknak úgy tűnt, az őszinte hajmetalt végül halálra fojtja a Seattle-ből kihömpölygő grunge. A filmet a főszereplő Mark Wahlberg és a csaját alakító Jennifer Aniston sem menthette meg a bukástól, de náluk amúgy is sokkal érdekesebbek a Steel Dragon zenészei: a doboknál Jason Bonham, Jeff Pilson bőgőzik és Zakk Wylde a gitáros, a visszatérő Halford-pótlékot pedig Myles Kennedy alakítja.

Tenacious D, avagy a kerek rockerek (2006)

Az 1994-ben Kyle Gass és Jack Black által megalapított amerikai poénzenekar, a Tenacious D 1997-ben robbant be egy rövid életű HBO-s tévésorozat révén, melyet követett a 2001-es debütalbum, melyből el is ment egymillió példány. 2006-ra aztán új lemezzel és a hozzá kapcsolódó játékfilmmel jelentkeztek, mely a zenekaruk eredettörténetét mesélte el. A sztori szerint a két hányattatott sorsú utcazenész, JB és Kyle – miközben reménytelenül próbálnak érvényesülni – véletlenül jönnek rá arra, hogy minden sikeres rockzenész a Végzet Pengetőjét használta játékához. A középkori mítosz szerint egy ördögidézés során a Sátán egyik szemfoga letört és itt is maradt, mielőtt az ördögöt visszaparancsolták volna a pokolba. A “Rákenrol” Történeti Múzeumban található ereklyét próbálja megszerezni a duó, hogy az démoni erejével felruházza őket. Don Quijote és Sancho Panza útnak indulnak és kő kövön, szem nem marad szárazon. A botrányos poénokkal élő és főleg Jack Black játékára kihegyezett filmben olyan rock- és színészsztárok játszanak kisebb-nagyobb szerepet, mint Meat Loaf, Dio, Ben Stiller, Tim Robbins és a Nirvana-dobos, Foo Fightres-frontember Dave Grohl. Utóbbi alakítja a metal istennek sem utolsó Sátánt, akivel a végén természetesen nem maradhat el a nagy leszámolás.

Mad Max: A harag útja (2016)

George Miller hetvenévesen bombaerős akciófilmet tett le az asztalra. A Mad Max 21. századi folytatását rengeteg esemény késleltette. Az eredeti tervek szerint Mel Gibsonnal forgattak volna, de akkor jött 2001. szeptember 11., és a dollár zuhanása miatt elcsúszott a költségvetés. Néhány évvel később Namíbiában kezdtek volna, de az ország nem volt biztonságos, közben Gibson helyett Heath Ledgerben kezdtek gondolkozni, de a színész egy évvel később meghalt. Végül 2011-ben Ausztráliában akartak elkezdeni forgatni Tom Hardyval, csakhogy egy váratlan eső miatt kivirágzott a sivatag, így végül Namíbiában kötöttek ki, ahogy eredetileg is tervezték. A filmben látható effektek több mint nyolcvan százaléka nem számítógépes trükk, hanem valódi kaszkadőrmunka, és természetesen a gyilkos sivatagi járgányokat is megépítették a forgatáshoz. Ennek köszönhető, hogy az ember szinte érzi a sivatagban száguldó vasak súlyát. A lángszórós gitáros egy ausztrál zenész, Sean Hape, aki Iota néven ismert. Egy interjúban elmesélte, hogy a gitár majdnem 60 kilós volt, és valódi lángokat lövellt magából, amit ő szabályozott.

A sötétség gyermekei (2018)

Jonas Åkerlund filmje (eredeti címén Lords of Chaos) minden idők valószínűleg leghírhedtebb zenekara, a Mayhem gitárosának életútját és halálát bemutatva dolgozza fel a norvég black metal kilencvenes évek eleji, enyhén szólva botrányos történetét. Euronymoust (akit Rory Culkin, Macaulay egyik tehetséges öccse alakít) sorsa összehozza a Burzum-alapító, hasonló gondolkodású, roppant erőszakos és vérszomjas Varggal (Emory Cohen), az okkultizmusban és fajelméletben a valóságtól idővel igen messzire sodródó banda pedig megindul a felemelkedés útján, ám tevékenységük koránt sem csupán a zenéről szól, hanem egy rakat egyre súlyosabb bűntényhez, templomgyújtogatásokhoz és brutális gyilkosságokhoz is köthető. Vikernes 1993-ban mészárolta le Euronymoust 23 késszúrással, majd 15 év börtön után szabadult, jelenleg Franciaországban él. A magyar taggal, Csihar Attilával működő együttes áldását adta a mozira, Vikernes viszont rendületlenül támadja a részben Magyarországon forgatott produkciót, amelynek zenéjét az elhangzó Mayhem-számokon túl a Sigur Rós jegyzi. A rendező Åkerlund számára nem ismeretlen  terep a metal, mivel egykor a Bathoryban dobolt, majd olyan zenekarokkal forgatott videoklipet mint a The Smashing Pumpkins, a U2, a Metallica, a The Prodigy, a Rammstein. A Lords of Chaos hosszú hányattatás után május 9-től lesz látható a magyar mozikban.