Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Aligha volt rendben, hogy eddig a női szuperhősök legjobbjai is leginkább a jelmezes tesztoszteronhercegek egydimenziós  kiegészítőiként díszelegtek a mozivásznon. Míg a DC és a Marvel képregényuniverzumának ikonikus macsóit esetenként akár tucatnyi nagyfilmmel ünnepeltették a filmstúdiók – sőt, másodvonalbeli képregényarcok vászonra vitelébe is dollármilliókat fektettek – az első és máig legnépszerűbb szuperhősnő, Wonder Woman csak “születése” után 76 évvel kaphatott saját filmet. Annak örömére, hogy Patty Jenkins spéci kalandfilmje (kritikánk ITT) a női rendező és főszereplő esetében példátlan rekordbevétellel indított az amerikai mozikban, összegereblyéztünk néhányat a legjobb, ámde jobb sorsra érdemes női szuperhősök közül.

MAPET – 061.hu

Supergirl

Helen Slater (1984)

A csodahősnők és szuper-antihősnők egyéni filmjeinek szánalmasan kurta sorát az illetékesek csípőből azzal magyarázzák, hogy a közönség nem vevő a varázslatos képességű női protagonistákra. A Wonder Woman váratlan sikere azonban arra  utal, hogy tévednek: Supergirl, Tank Girl, Barb Wire, Aeon Flux, Catwoman és Elektra bukásának magyarázata, hogy ezek a filmek egytől-egyig pocsékra sikeredtek. Az első igazi, szupererővel rendelkező szélesvásznú női főhős is csúfos kudarcot vallott a mozipénztáraknál. Richard Donner 1978-as Superman-filmje ugyan ígéretes felütést adott a DC-univerzum főalakjára épített franchise-nak, az egyre bénább folytatások azonban már a közelgő kimúlását is előrevetítették. A megoldást Supergirl karakterének különfilmes becsatolásában látta a filmstúdió, ám nem sikerült bebikázni a kryptoni motort, amely a következő, sorban negyedik Superman-filmmel kiégett. Superman unokahúga, Kara Zor-El, vagyis Supergirl is a felrobbant Krypton bolygó egyik túlélője, aki 1959-ben jelent meg először képregényben. Rajzolt változata 1985-ben feláldozta magát, hogy megmentse a világot a pusztulástól, ami a filmet elnézve nagyon is érthető. Helen Slater mindenesetre a hiányos eredettörténet és az idióta, izzadtságszagú sztori, a vérszegény dramaturgia, a botrányosan ócska dialógusokkal telehányt forgatókönyv ellenére meglepően jól teljesített a vásznon – az unott Faye Dunaway-nél és az alkesz Peter O’Toole-nál legalábbis jóval motiváltabban játszotta a szerepét. Kár, hogy ez a későbbiekben csak egy fénytelen sorozatszínészi karrierre volt elég.

 

Macskanő

Michelle Pfeiffer (1992), Halle Berry (2004), Anne Hathaway (2012)

A képregények szerint Catwoman, valódi nevén Selina Kyle egy akrobatikus képességekkel bíró, rendkívül tehetséges, ámde öntörvényű ékszertolvaj, így hát antihősnek kell tekintenünk, bár a javára szól, hogy igyekszik nem ártani másoknak, szívügye a környezetvédelem és szereti a cicákat (nyilván). Ennek ellenére Batmannel igencsak bonyolult a kapcsolata:  hol ellenségei, hol szövetségesei egymásnak. A macskanő The Cat néven már az első Batman-képregényben, 1940 tavaszán feltűnt ostoros betörőként, majd hosszú időre eltűnt, miután 1954-től a női szereplők ábrázolását szigorúbban szabályozták az erőszakos jelenetekben. A vásznon először a Batman visszatérben tűnt fel Michelle Pfeiffer remek alakításában. Tim Burton cirmosa setesuta titkárnőként kezdi, személyisége csak azután alakul át, hogy kíváncsiskodása miatt kihajítják az ablakon. Halle Berry már címszereplőként, amolyan „eye candy” protagonistaként domboríthatott, a filmtörténelem egyik legcikibb alkotását azonban a hiányos latexcucc alól feromonzuhanyként áradó dög sem menthette meg az ordas bukástól. A karaktergyilkosság sikerült, Anne Hathaway azonban feltámasztotta a Macskanőt. A sötét lovag – Felemelkedésben ugyan meglopja és elárulja a kastélyában gubbasztó dúsgazdag Bruce Wayne-t, végül a saját élete kockáztatásával megmenti Batmant. A Hathaway által megformált játékos, szexi és árnyalt karaktert az 1966-os Batman-sorozat macskanője, azaz Julie Newmar emlékezetes alakítása és kinézete ihlette.  

forrás: Conic Vine

Mystique

Rebecca Romijn (2000, 2003, 2006), Jennifer Lawrence (2011, 2014, 2016)

Noha a Marvel X-Men-univerzumában hemzsegnek az összetett női karakterek, eddig mégsem léphettek ki a mutáns vezérhímek árnyékából. Jean Grey, Vihar, Vadóc és Mystique (vagy képregényes fordításban: Rejtély) közül talán utóbbi a legizgalmasabb alakja Xavier professzor és Magneto csapatának, nem is véletlenül szerepeltették az eddigi sorfilmek mindegyikében. Mystique egy több mint százéves alakváltó mutáns, akinek a génjei az átlagosnál jóval lassabban öregednek. Charles Xavier fogadott húga – valódi nevén Raven Darkholme – később az X-Men ellen fordul, mivel nem hisz az emberiség és a mutánsok megbékélésében. Az első három filmben, Rebecca Romijn alakításában a szakadár Magneto szolgalelkű végrehajtójaként rosszalkodik, de miután az idős fémmanipulátort bebörtönzik és férfitársait kiírják a történetből, egyszemélyes hadseregként is megállja a helyét. A később, Jennifer Lawrence-szel forgatott előzménytrilógia megfosztotta a misztikumtól és rosszlány szerepétől, ugyanakkor újabb dimenzióval látta el a karaktert. Ha minden igaz, néhány éven belül – remélhetőleg Lawrence főszereplésével – önálló filmben is viszontláthatjuk a hüllőtekintetű kékséget.

forrás: Screen Rant

Fekete Özvegy

Scarlett Johansson (2010, 2012, 2014, 2015, 2016)

Az orosz származású Natasha Romanoff, a Bosszúállók egyik női tagja – a másik hölgyemény a Skarlát Boszorkány – nem rendelkezik szuperképességekkel, de annyira erős, gyors, pontos és halálos, hogy ez fel sem tűnik. Gyerekkorától kémnek és bérgyilkosnak nevelte a KGB, a Bosszúállók – Ultron korában pedig kiderül, hogy gyereke sem lehet, ahogy Bruce Bannernek (Hulk) sem, akivel egyébként egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A Vasember 2-ben debütált nőalak képzett harcművész, mesterien bánik a fegyverekkel, hightech kütyük szakértője és birtokosa, elsőosztályú hekker és ha kell, bármiféle járművet elvezet. Johansson eddig öt alkalommal lubickolt a szerepben, azt azonban kevesen tudják, hogy azt először Mystique megformálójának, Rebecca Romijn-nak szánták. David Haytert, a Watchman és az X-Men-filmek íróját 2004-ben bízták meg azzal, hogy énekelje meg egy különálló Fekete Özvegy-film forgatókönyvét, amiből végül semmi nem lett. A Wonder Woman sikere után azonban a DC-t eddig lazán verő Marvelnek is erősítenie kell női fronton, így jó esély van rá, hogy a közeljövőben egyik legtöbbet mutogatott hősnője is címszerepet kapjon.

Harley Quinn

Margot Robbie (2016)

A Suicide Squad – Öngyilkos Osztagot, a DC piszkos tizenkettőjét kegyetlenül lehúzták a kritikusok, aminek vitatásába itt nem mennénk bele, abban viszont egyet kell értenünk a viszolygókkal, hogy a rendező David Ayer elég suta kísérletet tett a DC alapvetően komor világának, valamint a Marvel szivárványos lazaságának és humorának egybeolvasztására. A megszokott szuperhősök helyett közveszélyes, dupla Y-kromoszómás meg félőrült figurákat felsorakoztatni a közönség szívéért eleve kockázatos vállalkozás, Ayer viszont megpróbálta, a szuperbűnözők heroizálásával azonban kudarcot vallott. Ki tudja, talán jobb lett volna éppoly szemétládaként ábrázolni a karaktereket, ahogyan a képregények megteremtették őket. A Wall Street farkasából ismerős Margot Robbie mindenesetre igen meggyőzően alakítja Joker csaját, a szintén kettyós Harley Quinnt, és bizony le is játssza a vászonról Jared Letót.  Quinn egyébként az 1992-es Batman-rajzfilmsorozatban tűnt fel először, és csak ezután szerepelt a képregényekben. Valódi neve Dr. Harleen Frances Quinzel, és eredetileg az Arkham Elmegyógyintézet pszichiátere volt, amíg őrült módon bele nem szeretett tébolyult páciensébe,  Jokerbe. Nevét ezután változtatta meg, hogy hangzásban jobban hasonlítson az udvari bolondra utaló “harlequinra”.

 

Hit-girl

Chloe Moretz (2010, 2013)

Mindy Macready a szuperhősnők közül a legfiatalabb, a Mark Millar képregény alapján forgatott Kick-Ass (HA/VER) első részében még csak tízéves kislány, akit jobban érdekelnek a fegyverek meg a harc, mint a Barbie-babák. Édesanyját bűnözők ölték meg, apukájával (Nicolas Cage) ezért bosszút fogadott a rosszfiúk ellen. A nem teljesen százas, tekintélyes fegyverarzenált rejtegető papa – kosztümben Big Daddy – pedig nagyon durván kiképezte, és vérszomjas halálosztóvá nevelte kislányát, aki ennek ellenére is imádnivaló jelenség.  A film alapvetően nem róluk, hanem egy átlagos tinédzserről szól, aki a sok képregény hatására úgy dönt, hogy szuperhősnek áll, hogy így segítsen a bajbajutottakon. Csakhogy inkább ő szorul Mindyék segítségre, miután egy rendteremtési kísérlet alkalmával megkéselik és áthajtanak rajta autóval. Nem szájbarágósan moralizálva, hanem a kíméletlen erőszak és a fekete humor nyelvén, mosdatlan szájjal felmondott társadalomkritika hömpölyög a végkifejletig, ez a film bizony nem gyerekeknek készült. Ezért is érthetetlen, hogy a második rész The Motherfucker néven futó gonosza a magyar szinkronban miként kaphatta a Mutterbever nevet.

 

Barbarella

Jane Fonda (1968)

A francia Roger Vadim a rendezéshez annyira nem, a nőkhöz viszont bizonyára nagyon értett. Rejtély, hogy az Ed Wood és Uwe Boll munkássága közötti trashfilmgyártás jómunkásembere mivel dumálta rá magát, illetve a jegygyűrűt Brigitte Bardot-ra, Catherine Deneuve-re és Jane Fondára, utóbbit ráadásul a Barbarella, a galaxis királynője főszerepére, de az biztos, hogy a későbbi feminista bálvány és aerobic-ősanya portfóliójából alaposan kilóg a  buja navigátor szerepe. Noha nehéz volna műfajhoz társítanunk a trashmérőt másodpercenként kiakasztó filmalkotást, a szoftpornóba rontott divatbemutató billogját minden bizonnyal elbírja. Merthogy olyan, mint egy diszkréten megvágott filozofikus Kovi-film, amelyhez sikerült volna megnyerni Paolo Coelhót és a Pirx kapitány szövegfelelőseit forgatókönyvírónak, Paco Rabanne-t pedig jelmeztervezőnek. Érdekes, hogy abban az évtizedben, amikor a filmipar végre bátran felrakta a gyalupadra Verne, Defoe, Asimov, Clarke, Bradbury remekműveit, a figyelemreméltó alkotások között Vadim szexista-dadaista blődlijét kultfilmmé nemesítette az idő. A falatka rucikban pózoló Barbarella persze nem szuperhős – a filmben rendre őt mentik meg, és nem ő a világot -, de talán nem ördögtől való a későbbi kosztümös amazonok éretlen előképének tekintenünk.

 

Vezető kép: Screen Rant


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •