Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész 69 éves korában hunyt el. A legendás zenészre a 061.hu-nak adott interjújával emlékezünk, amelyet Poós Zoltán készített.

061.hu

Az Apostol a Facebookon búcsúzott el a Korál volt énekesétől: „Ismét megtörve és megrendülve búcsúzunk zenész barátunktól. Balázs Fecó Nyugodj Békében. Az Apostol együttes tagjai mély fájdalommal búcsúznak tőled.”

Balázs Fecót több mint tíz napig tartották mesterséges kómában, miután elkapta a koronavírust.

A zenésszel 2018-ban beszélgetett Poós Zoltán, ebből az interjúból idézünk most:

“Már abban is különböztünk a többi rockbandától, hogy megnyertük az akkori tinik szüleit is, és ez a mai napig megmaradt. Ránk nem volt jellemző a botrány, a balhé, mi csak zenéltünk (…) a Korál nem volt szélsőséges, nem voltak botrányaink sem, nem dobáltuk ki az ORI-turnén a szállodából a bútorokat. Megbízhatóan lejátszottuk a koncerteket, és megbízható minőséget hoztunk, talán hozzánk kötődik a lírai rock megteremtése.”

 – mondta 2018-ban a 061.hu-nak Balázs Fecó, amelyben arra is rámutatott, miért tartotta fontosnak, hogy mindent dalt úgy játszanak később is, ahogy annak idején rögzítették.

“Már a 78-as Vikidál-féle demó idején is kész volt az első műsor hangszerelése, és azon szinte semmit nem változtattunk. Persze, ahogy megjelent a lemez, már másképp csináltam volna, de úgy hagytuk, mert az a bizonyos dal látlelet a korról, és azokat az élményeket, hangulatokat kell tükröznie, amelyikben megfogant. Soha nem lenne vége az átírásnak, soha nem lenne végre a stúdióban a keverésnek, ha egyszer nem tennél pontot a dal végére.”

Balázs Fecó szerint a nyolcvanas évek elején lassan felnőtt egy új generáció, és az olyan karakterű zenekarok, mint a Hungária vagy az R-GO, amelyek részben átalakították a színpadi látvány szerepét.

“Talán ebben az időben kezdődött az a tendencia, hogy lassan elmaradt a rockzene utánpótlása, hogy nem léptek a nagy öregek helyébe újak, így aztán azokon a színpadokon, ahol rockzenekarok játszanak, jórészt ugyanazok tűnnek fel, akik már 1981-ben is ott voltak a koncertjeinken…”

– fogalmazott a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője. 

A teljes interjú ITT olvasható.

Balázs Fecó 1951. március 2-án született. Gimnazistaként a  Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tagja volt az iskola zenekarának. 1967-ben a Neoton együttes tagja lett és így kezdődött pályája. 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott.

Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest. Balázs Ferenc alakította újjá és önálló együttessé. 1978-ban volt a bemutatkozó koncertjük a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkorra már csak az alapító Balázs Fecó maradt meg a régiek közül. Új tagja lett a zenekarnak Fischer László és Scholler Zsolt, akit Fekete Tibor váltott fel 1983-ban. 1978-ban Pados Zoltán, 1979-ben Papp Tamás dobolt, őt 1980-tól Dorozsmai váltotta fel. A hard-rock stílus dallamosabb változatát játszották. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. Öt éves születésnapjuk megünneplésére a Kisstadionban került sor, ahol fellépett még az East és 100 Folk Celsius együttes. 1979-1984 között egymás után hatszor az év legjobb billentyűsének választották. 1986-ban a Korál feloszlott.

1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett. Filmzenéket komponált: Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak). Belefogott a romos sitkei kápolna a felújításába, megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet, amelynek elnöke is lett, koncerteket rendeztek, és a bevételekből állták a felújítás költségeit, a teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.

1988-ban Kőfalak leomlanak címmel oratóriumot írt. Szintén ebben az évben az Interpop Fesztivál zeneszerzői díját kapta az oratóriumért és a Hölgyeim elég volt című színházi darab zenéjéért. 1996-ban unplugged koncertet adott. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet EMeRTon-díj.

1998-ban Liszt-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. 1999-ben jelent meg Évszakok című könyve, valamint a Huszka Jenő-életműdíjat is ez évben kapta. 2000 tavaszán jelent meg új nagylemeze, a Csönd éve. 3 korábbi nagylemezét tükrözi, amelyek nem jutottak el a médiába. Az egyik lemez az 1990-ben készült Gyertyák a téren című, a másik 1993-ban Balázs Ferenc és a Korál címen jelent meg, illetve ugyanebben az évben adták ki Balázs Fecó szerzői lemezét, amelyen más előadóknak írt szerzeményei találhatók. Az új lemez ennek a három lemeznek a gyűjteményes válogatása, és érdekessége még, hogy Balázs Fecó duettet énekel Kovács Katival és Keresztes Ildikóval. A közösen előadott dalok Forog a kerék és A csönd éve című dal Balázs Fecó 1986-ban írt szerzeményei, amelyet Szekeres Tamás újonnan hangszerelt.

Díjak, kitüntetések 

Az év billentyűse (1979), (1980),  (1981), (1982), (1983), (1984)
EMeRTon-díj (1987)
Interpop Fesztivál zeneszerzői díja (1988)
EMeRTon-díj (1998)
Huszka Jenő Életműdíj (1997)
Liszt Ferenc-díj – állami kitüntetés (1998)
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje – állami kitüntetés (2001)
Fonogram-díj (2008)
Artisjus Életmű-díj (2010)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje – állami kitüntetés (2011)

Fotó: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •