Elszakadás és újjászületés – A lipótvárosi Bedő-ház története

Budapest bátran nevezhető a szecesszió városának, így nem csoda, hogy a stílus remekművei, szembeötlő és rejtett épített kincseinek feltárása több programpontban is érinti a főváros első Sétafesztiválját. A pénteken kezdődő, háromnapos épületmustrához a magunk részéről egyik kedvenc monarchiabeli épületünk bemutatásával járulunk hozzá. A Vidor Emil tervezte, 1903-ban átadott lipótvárosi Bedő-házat, vagy ahogyan ma a legtöbben ismerik, a Magyar Szecesszió Házát már átadása előtt remekművé avatták páratlan építészeti és iparművészeti megoldásai. A szocreál barbarizmusa ezt az épületet sem kímélte, ám a megnyomorított, pusztuló ház sorsa az új évezredben szerencsés fordulatot vett új gondviselőinek színre lépésével. 

MP – 061.hu

Nem kímélték Magyarországot a történelem viharai, így a régebbi építészeti stílusok alkotásainak száma bizony nem vethető össze a nálunk némileg szerencsésebb sorsú európai országok hasonló épített örökségével. Az első világégést megelőző röpke, alig húsz év azonban kivételes időszak volt a magyar építészet történetében: a szecesszió korában béke volt, az ország virágzó gazdasága pedig elég pénzt teremtett a költséges építkezésekhez, világszínvonalú épületek százainak a létrejöttéhez. Az építészek egymás után kapták a megrendeléseket, a legismertebbek – Lechner, Lajta, Komor, Giergl, Baumhorn és Medgyaszay – mellett tucatjával más, kevésbé elhíresült tervezők is. Ebben az aranykorban csupán Budapesten több száz épületet emeltek a szecesszió stílusában, amelyek közül szerencsére számos alkotás átvészelte a vérzivataros XX. századot. Közöttük ékeskedik a ma Magyar Szecesszió Házaként ismert egykori Bedő-ház, a magyar szecessziós építészet egyik gyöngyszeme. A gyártulajdonos és műgyűjtő Bedő Béla számára 1903-ban, a lipótvárosi Honvéd utcában épített bérház a tervező  – egyébként rokon és barát – Vidor Emil második kiemelkedő munkája (a pesti közönséget első ízben a nevéhez fűződő Városligeti fasori Egger-villa ütköztette meg a szecesszió szélsőséges formai szabadságával).

Vidor Emil (1867 – 1952), a ház építésze Budapesti tanulmányai után 1890-től Münchenben tanult, majd 1891-ben Berlinben fejezte be tanulmányait. Jóllehet Németországban a Jugendstil művészetét ismerte meg közelről, a francia és belga modern építészet, és az art nouveau sem maradt ismeretlen számára. Hazatérése után Ybl Miklós alkalmazta irodájában, mellette dolgozott a Szent István bazilika építkezésén, 1894-től pedig a millenneumi kiállításra épülő Ősbudavár szórakoztató negyed tervezőirodáját vezette, az egykori Vidám (Angol) Park területén ő létesítette a komplexum középkori házaiból álló együttesét. 1896-ban nyitotta meg saját irodáját, és a leggazdagabb körök tagjainak tervezett villákat és bérházakat, például a Margit-hídnál a Pozsonyi út elején álló Palatinus-házakat. Az ő tervezőasztalán született meg a Polgári Serfőző Rt. több ipari épülete is. 1901-1902 között építette fel Budapest első art nouveau stílusú házát (Egger-villa, Városligeti fasor 24. szám), 1903-ban Bedő Béla részére tervezett, ekkor épül fel a Bedő-ház.

A Honvéd utca 3. száma alatti ház telke 1898-ig a székesfőváros tulajdonában volt, majd többször gazdát cserélt, az építési területet végül 1901-ben vásárolta meg a Bedő-házaspár. Az országszerte rézbányákat, rézfeldolgozó üzemeket és festékgyárakat birtokló üzletembernek hét ingatlanja volt Budapesten, az 1907-re felépült Honvéd utcai volt a legkisebb. Vidor az első emeletet alakította ki Bedőéknek, de az épületben kapott helyet a Spódium gyár központi irodája és itt jutott otthonhoz a személyzet több tagja, a család jogtanácsosa és sofőrje is. A ház ismertebb lakója volt Vámos Fülöp szénnagykereskedő volt, akinek a lakásában működött a Magyar Szénújság szerkesztősége, 1921-től itt élt Petanovits József, az Andrássy úti Divatcsarnok éttermének tulajdonosa, továbbá neves bankárok és orvosok is otthonra leltek a bérpalota átlagosan 300 négyzetméteres lakásaiban. Jellemzően a francia és belga art nouveau, valamint a német Jugendstil eszközét felvonultatva Vidor a formagazdag szecessziós építészet több arcát is bemutatta az épületen, amely mégis egységes műremek. Bár a kompozíció szabad játéka a francia szellemhez áll közel, és a zárt erkélyek, a változatos ablakformák, a szökőkutas téli kert és a tetőzet is francia hatást mutattak, míg a figurális motívumok egy része, az erkély feletti terasz ajtaját közrefogó szakállas alakok, a homlokzati kerámiaburkolat fagerendás szerkezetet idéző növényi szövevénye és a homlokzatvakolás módja inkább a német irányt idézik. Az épület szellemesen megoldott szinteltolásos rendszere, a homlokzat játéka, az anyagok váltogatása és számos részlet megformálása azonban mind egyedi lelemény, a stílus iránti bravúros érzékenység eredménye. Vidor jóformán minden házát más stílusjegyekkel alkotta meg, és minden irányzaton belül olyan remekművet alkotott, amely egyúttal annak az áramlatnak extravagáns példája (gondoljunk csak az 1910-es években épült pozsonyi úti Palatinus-házakra).

A kovácsoltvas kapu rácsozata őserdei liánokra emlékeztet, a maga nemében egyedülálló alkotás, a Zsolnay-majolikát, kerámiaburkolatokat is nagy változatosság jellemzi. A félemelet és első emelet közötti mellvédet paradicsomi állapotot idéző, gyümölcsöktől roskadozó ágak borítják. A margarétanyalábból álló erkélykorlát olyan, mintha virágokkal ültették volna tele. Vidor maga tervezte két lakás teljes bútorzatát, amelyek megmaradt darabjai iparművészeti védelem alatt állnak, valamint a lépcsőház szintenként eltérő oszlopfőit, a földszint finom díszítőreliefjeit. A kor divatjának megfelelően az első emeleti háziúri lakás ablakainál is alkalmazták az ólombetétes, festett üvegablakokat, Vidor maga rajzolta kartonokat, illetve tervezte valamennyit. Egzotikus képek: az egyik ablakon gubbasztó marabuk, a másikon papagáj és páva trópusi környezetben. A legszebb üvegmunka mégis a lépcsőház épen maradt, vese alakú üvegablaka, ami forma és színvilága alapján a pesti szecesszió emblémája is lehetne. Van még a lépcsőházban néhány virágmintás kerámia, és a padlózat is részben megmaradt eredeti formájában. Persze miként minden újdonságnak, a szecessziónak is akadtak ellenzői.

“Első olimpia bajnokunk, Hajós Alfréd – az úszóversenyzőből építésszé lett mérnök -, a nevét viselő margitszigeti sportuszoda tervezője is közéjük tartozott – noha pályája elején maga is Lechner Ödön irodájában dolgozott, s első épületei, például a debreceni Aranybika Szálló, szintén a szecesszió jegyében fogantak. Hajós Alfrédnak – aki kedves, barátságos ember hírében állt – a Báthory és a Honvéd utca sarkán, a Bedő-házzal szemközti oldalon álló épület második emeletén volt tervező irodája és lakása. Nehéz volt kihozni a sodrából, de ez – a fennmaradt anekdota szerint – egyvalakinek, Vidor Emilnek azonban biztosan sikerült. Hajós ugyanis reggelente állítólag felháborodottan kiabált át a Bedő-ház építkezésére, hogy azonnal bontsák el azt a csúnyaságot. Az épület azonban elkészült, túlélte a világháborút, Budapest ostromát, 1956 utcai harcait, s 2000-ig elhanyagolt állapotban várt a megújulásra” – olvasható a Barátság c. kulturális és közéleti folyóiratban (Balázs Erzsébet: Azok a boldog békeidők.., XVI. évfolyam 6. szám).

A Bedő-ház 1997-ben, és felújítása után, 2007-ben

Súlyos atrocitások is érték a házat, miután a család válláról a szocialista állam átvette a gondoskodás terhét. Az épület 1980-as évek közepéig a SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége) székházaként működött. A hatvanas években áttörték a falat és szögletes ablaksorral tették tönkre az eredeti pávafark-íves, fakeretes szecessziós portált: a szomszédos irodaház személyzeti öltözőit és ezer fős üzemi étkezdét alakítottak ki ebben a térben. A Bedő-ház földszintjének eredetileg hatméteres belmagassága a konyhának túl magas volt, hát barkácsmódszerekkel kétszintessé alakították. Mivel kissé megroggyantak, a lépcsőház ólomüvegű vese-ablakait kalapáccsal kiverték és katedrálüveggel helyettesítették. 1999-ben aztán a lakók felfigyeltek az utca túloldalán lévő banképületen dolgozók gondos munkájára, és felkérték a cégvezető Vad Tivadart, hogy vállalja el a régóta tervezgetett homlokzati felújítást. A műgyűjtő üzletember és felesége beleszeretett az épületbe, amely e vonzalomnak köszönhetően megmenekült az enyészettől, és új prosperáló korszak elé nézett.  A Budapest című folyóirat decemberi számában megjelent cikk szerint Vad Tivadar, aki a felújítás fedezetéül szolgáló tetőtérbeépítést saját magának készítette el, a munkálatok idején, 2000-ben vette a fejébe, hogy a ház rangját úgy adja vissza, hogy az egykori üzlettérben megnyitja a magyar századforduló múzeumát. Ehhez azonban helyre kellett állítani az eredeti térviszonyokat, kibontani a födémet, visszaállítani a portált, bérleti jogot szerezni az akkor éppen használaton kívül álló területre, és ki kellett alakítani a múzeumnak megfelelő tereket.

Tízéves kulturális szolgáltatásra tett ígérete fejében az önkormányzat tíz százalékot engedett az árból, a tér azonban csupasz volt, adatok pedig nem álltak rendelkezésre arról, hogyan is festett a századforduló után. A műgyűjtő Vad cégével akkor már több rekonstrukciós munkában szerzett tapasztalatot, például a Városligeti fasori Kőrössy-villa homlokzatát egyetlen fennmaradt fénykép alapján kellett újjáépíteniük. A Bedő-ház nevezetes portálját ezúttal is egyetlen újságkép alapján voltak kénytelenek rekonstruálni, miközben fejtörést okozott az is, hogy fából vagy fémből volt-e. A bevont szakértők végül megfejtették a portál geometriai rendjét, az asztalosok pedig nekiálltak. „A helyszíni beemelés olyan taktikázást igényelt, mint egykor egy obeliszk függőlegesbe állítása, de az eredmény lenyűgöző” – írta beszámolójában Gerle János építészettörténész, a korszak szakértője, aki Benkovich Attila építésszel maga is részt vett a felújításban. A belső részletek kialakítása, a régihez hasonló lépcsőházi ablakok, a mázas kerámiakorlátok, a kovácsoltvas rácsok és a gipszmunkák elkészítése és beépítése egy éven át tartott. A rögzített berendezések között akad, amelyik Vidor sajátos formavilágához igazodva a mai kor terméke, míg akad, amelyik a ház motívumait másolja, vagy a korszak más épületéről való: a mennyezeti gipszek például Gresham-palota díszeit idézik.

A Magyar Szecesszió Háza tehát komplex létesítmény,  állandó és folyamatosan bővülő gyűjteménnyel és időszaki kiállításokkal a korszak iparművészeti alkotásaiból, szecessziós tárgyakat árusító bolttal és kávéházzal. Az állandó kiállítás korabeli enteriőröket sorjázó jellege révén nem csupán egy-egy darabot ragyogtat ki, hanem a stílus elképesztő műfaji és formagazdagságáról ad képet a látogatónak. Néhány éve az épületben Bedő Rudolfnak, a huszadik századi magyar műgyűjtés kiemelkedő alakjának (az építtető Bedő Béla fiának) egykori lakásában rendezkedett be a magyar és nemzetközi kortárs képzőművészek alkotásait felvonultató Art+Text Budapest Galéria is.

Vezető fotó(k): MTI/Balaton József

2018-10-18T21:15:26+00:00 2018. október 12.|