A Magyar Nemzeti Múzeumban látható A háborúnak vége! – Ha akarod című Yoko Ono-kiállítás része a Levágott darab (Cut Piece) című performansz, amelynek január 28-ai, szombati résztvevője Földes László Hobo lesz, az ő ruhájából vághatnak le darabokat a látogatók. 

061.hu

Levágott darab (Cut Piece) című performansz a művészettörténetben az egyik legelső, közismertté vált művészeti akció volt. Yoko Ono először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatta be, az előadás során a ruhájából vághatott le egy-egy darabot a közönség, a művész ezzel hívta fel a figyelmet az egymástól való elidegenedésre. A „részvétművészet” klasszikusának számító performansz repríze több alkalommal kitűnő emberek szereplésével valósul meg a Nemzeti Múzeumban, előre meghirdetett időpontokban.

A sorozat a megnyitót követően Trill Zsolt színész részvételével indult el, de szerepelt már a performanszban Shane Tusup sztáredző, és Oroszlán Szonja színész is.

Az utolsó alkalmon, február 18-án Yoko Ono és John Lennon fia, Sean Lennon ruhájából vághatunk le darabokat.

Yoko Ono az egymástól való elidegenedésre szerette volna felhívni a figyelmet a performanszával

A háborúnak vége! – Ha akarod nem egy klasszikus képzőművészeti kiállítás, egy olyan válogatás a béke mellett kiálló Yoko Ono alkotásaiból, amelyek gondolkodásra ösztönöznek. A jövő februárban a 90. életévét betöltő világhírű performansz- és kortárs művész tárlatán több mint 30 fontos alkotása látható, interaktív és performatív művek, festmények, szobrok és rövidfilmek. Ennyi műve még soha nem szerepelt együtt Magyarországon. A múzeum előcsarnokában álló, „Kívánságfa a békéért” elnevezésű installációra a látogatók az ukrajnai béke eléréséhez szükséges kívánságokat, üzeneteket helyezhetik el jegyváltás nélkül is. A fára felakasztott üzenetek a kiállítás után Izlandra kerülnek, a Képzeld el a békét! elnevezésű torony tövébe, a Kollafjördur-öbölben lévő Videy-szigeten.

A kiállítást a szomszédban zajló ukrán háború motiválta, jegybevételét a múzeum az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatásra fordítja.

A tárlat megnyitója előtt ITT beszélgettünk Gulyás Gábor kurátorral.

A kiállítás 2002. november 29-től 2023. február 18-ig várja a látogatókat.

A vezető képen Hobo (Fotó: Horváth Péter Gyula)