“Legkevésbé énekesnek tartom magam” – Interjú Bródy Jánossal (2. rész)

Bródy János a magyar popkultúra ikonikus alakja. Kulcsszerepe volt a magyar nyelvű beat megszületésében, hatása szinte felmérhetetlen a hazai könnyűzenére. Az Illés zenekar egyik vezéregyénisége, az István, a király társszerzője, Koncz Zsuzsa, Halász Judit állandó szerzőtársa, a hazai popdaloskönyv egyik legtermékenyebb, és egyben legsikeresebb művésze, aki lassan ötven éve töretlen népszerűségnek örvend. Átlapoztuk képzeletbeli személyi igazolványát, amiben az adatoknál sokkal fontosabb dolgok találtunk. Emlékeket, vallomásokat, dalokat. A beszélgetés a Cseh Tamás Program keretében valósult meg. 

POÓS ZOLTÁN – nullahategy

11639773_976330942397934_1940350686_o (1)Amíg a Fonográf country jellegű zenét játszott, a Bojtorján és a 100 Folk Celsius sem tudott labdába rúgni, de amikor 1980 körül másfelé vettétek az irányt, a két country zenekarnak elkezdődött a valódi karrierje…
A Fonográf kezdetben nem tudta, hogy countryt játszik. Valamikor 1977 és 1978 körül, amikor a Hanglemezgyár a magyar élmezőnyt kivitte Cannes-ba, a Midemre, a bemutatón nagy kavarodás volt a színpadon, fel-alá járt hét-nyolc zenekar, erősítőkkel, kábelekkel, és akkor mi úgy döntöttünk, hogy azokat a számainkat játsszuk el, amelyek jól megszólalnak akusztikusan is. Ennek következtében aztán a zenei szakértők a fejükhöz kaptak: ezek itt Keletről jöttek, és countryt játszanak! El is nevezték ezt country & easternnek, és azt gondolták ez jó szlogen, olyan, amivel egy magyar zenekar be tud futni Nyugaton. Akkor elterjedt itthon is ez a kifejezés, és ránk is ragadt. Egy ideig minden jól ment, de aztán talán úgy tűnt, hogy ez túl vidám vagy túl erőtlen, és nem reagál megfelelően a társadalmi feszültségekre, amiket a keményebb zenéket játszó bandák és az underground felvállalt. A műfajt az őszinte kőkemény rockhullám igencsak a háttérbe szorította, onnan már a Fonográf is csak vergődött. És akkor kezdődött el az a szemrehányás, és az összehasonlítgatás az Illés zenekarral… Kezdetben szerettek minket, mert nagyon népszerű dalokat írtunk, és a stúdióban produkált hangminőséget koncerteken is tudtuk hozni. Ez az akkori technikai körülmények között nem volt könnyű feladat. Aztán a hetvenes évek végén Leventével és velem szemben is erősödött a kritika, hogy mi elhagytuk azt a szellemiséget, mozgalmat, lázadást, amit az Illés zenekarban kiválón képviseltünk. És valljuk be, mi nagyon élveztük azt a helyzetet, hogy ha a világot nem is forgattuk ki a sarkaiból, de Kelet-Európában úgymond világhírűek lettünk, és többet koncerteztünk külföldön, mint Magyarországon. És mentünk Nyugatra is. Ezeknek a turnéknak viszont az lett a következménye, hogy észrevettük, mennyire alárendeljük magunkat a nyugati közönség szórakoztatóipari igényeinek. Szinte elfelejtettük, hogy mit jelentett az Illés Magyarországon. 1979-ben nyugat-európai városkákban léptünk fel, és lassan elegünk lett abból, hogy a közönségnek fogalma sincs arról, hogy mit gondolunk a világról. Mert hát azt a szabadságot élték meg, amire mi csak vágytunk. Az egész nyugati karriervágy furcsa fénytörést kapott, és egy Dániában tartott zenekari értekezleten kimondtuk, hogy ezt befejezzük.

17_o_Fonograf

A Filléres emlékeim két verzióban létezik. A Magyar Rádió is rögzítette, később, 1980-ban albumverzió készült a Hungarian Blues című lemezre. Van különbség a két változat között?
Sok minden játszott itt közre… Leventével volt egy véd -és dacszövetségünk, ami aztán kezdett foszladozni. (Megtudtuk, hogy Lennon és McCarney sem volt minden tekintetben harmóniában.) Leventének is voltak olyan dolgai, amiket nem feltétlenül velem képzelt el, és aztán nekem is lettek olyan elképzeléseim, amik már nem kötődtek a zenekarhoz. Amikor először mutogattam nekik sanzonos szövegeket, akkor – talán Koncz Zsuzsi mondta – ezek neked állnak a legjobban, énekeld el saját magad. A rádióban volt egy sanzon részleg… Akkor már írtam Halász Jutkának magyar szöveget egy francia sanzonra…Megmutattam Fáy András zongoristának a Filléres emlékeimet, aki azt mondta, hogy vegyük fel a rádiónak. Aztán műsorra tűzték. És még ugyanabban az évben egy szilveszteri műsorba is kértek tőlem dalt, akkor írtam a Személyi igazolványt. Aztán kiderült, hogy ez a dal is jól áll az előadásomban, majd ennek következtében meghívott Gyurkó László a Várszínházba, hogy tartsak önálló esteket. Bajban voltam, de aztán elővettem azokat az Illés meg Koncz Zsuzsa dalokat, amelyeket egyedül is elő tudtam adni, na meg persze a Micimackót… Később már az Egyetemi Színpadra is meghívtak. Akkor már létezett a Ha én rózsa volnék, amit először a KITT Egylet előadásában énekeltem el, valamikor 1973-ban. Mindig az volt a vágyam, hogy modern városi népzenészként modern városi népdalokat írjak. Amikor a Ha én rózsa volnék című dalt előadtam, volt egy pár másodperces döbbenet a közönség soraiban, amiről nem lehetett eldönteni, hogy ez most a tetszés vagy teljes elutasítás csöndje-e. Aztán siker lett, sőt már aznap este Koncz Zsuzsi elkérte tőlem, hogy a következő lemezén szeretné mindenképpen elénekelni. Azt a lemezt később visszavonták a forgalomból és betiltották. A dal felkerült a nem játszandó számok listájára. Az előadói estjeimnek erős vonzereje volt, hogy ezt a számot mindig eljátszottam, talán voltak, akik csak e dal miatt jöttek el a fellépéseimre.

48320a.jpg.pagespeed.ce.8PhilqagAzZorán pályáján egyértelmű, hogy Leonard Cohen volt az ihlető minta. Neked Dylan volt az archetípus?
Voltak példaképeim, akik között ott volt Bob Dylan is, de nem az énekstílusával, hanem a dalaival. Dylan előadásmódját sosem éreztem közel magamhoz. A John Lennon-féle magatartásforma is vonzó volt, de inkább azt gondoltam, hogy én inkább afféle Donovan-figura vagyok. Más stílus nem volt, amit követendőnek tartottam volna. A szerzői fantáziámat alkalmaznom kellett az előadói képességeimhez. Olyan dalokat írtam magamnak, amelyek számomra nagy magabiztossággal előadhatóak. Mindig éreztem, hogy van bennem egy afféle skizofrénia: mint alkotó és szerző szélesebb skálán mozgok, és mindig nagy örömmel írtam nálam jobb énekeseknek. Nemcsak az vagyok, amit a szólólemezeimen előadok, de azt is észre kellett vennem, hogy a közönség a dalokat az előadóval azonosítja. A közönség szemében én nem az vagyok, aki Szörényi vagy Koncz Zsuzsa, vagy Halász Judit dalait írta, én előadó vagyok számukra. A legkevésbé énekesnek tartom magam. A Fonográf válságából a kivezető utat Levente abban látta, hogy megpróbálunk visszatérni a magyar közönséghez. Úgy gondolta, hogy ezt leginkább egy-egy szólólemezzel tudjuk megtenni. De nem akarta, hogy megint afféle bűnbakká váljon a Fonográf válságának kellős közepén, mint ahogy az Utazás lemezzel az Illés-korszak végén. Mondta, hogy legyen nekem is saját albumom. (Mert ugye sokan voltak, akik azt mondták, hogy az ő szólólemeze miatt bomlott fel az Illés. Amiben egy kis igazság volt.) Látva az Egyetemi Színpados sikereimet, azt mondta: ez olyan dolog, amit te is meg tudsz csinálni. Ő beszélt rá arra is, hogy csináljunk közös szólólemezt. Eredetileg volt olyan elképzelés, hogy dupla szólólemez lesz, közös borítóval. Mindenképpen ikerlemeznek készült. Hogy Erdős Péter mikor döntött arról, hogy végül külön-külön jelentek meg, erre nem emlékszem… Erdős bizonyára érzékelte a Levente és köztem lévő feszkót, ami olyan volt, mint egy régi házasság, amiben a szeretet mellett egy kis vetélkedés is volt, gondolta, ezt kihasználja, és külön jelenteti meg a két lemezt. Számomra is érthetetlen volt, hogy az én Hungarian Bluesból sokkal több fogyott, mint Levente Hazatéréséből. Ezt annak tudtam be, hogy én meglepetés voltam, engem, mint szólóelőadót országosan még nem ismertek, nekem ez volt az első szólólemezem, Leventének már ott volt a hat évvel azelőtt megjelent Utazás albuma. És az én lemezemen sok olyan dal volt, amelyek nagy slágerek lettek, mint a Földvár felé, a Filléres emlékeim, a Személyi igazolvány…De az ő lemeze semmivel nem volt rosszabb, mint az enyém, ráadásul annak a szövegeit is én írtam, az ő albumát is ugyanúgy magaménak tekintettem. Levente most azt mondja, hogy emiatt ő nem érzett feszültséget, én meg úgy emlékszem, hogy igen, ez okozott némi feszültséget. Levente fantasztikus énekes és előadó, de mint a zenekar tagja, amikor a színpadra egy szólósztár érkezett, például Koncz Zsuzsa, akkor neki hátrébb kellett lépnie… Ezt egy olyan kaliberű előadónak, mint amilyen a Szörényi Levente, nehéz elviselni.
Sosem gondoltam, hogy összehasonlítható lennék, mint színpadi előadó, Szörényi Leventével, de itt a lemez megjelenése kapcsán, a hatást tekintve felnőttem mellé. Egészen addig csak szerzőtárs voltam, és ebben a szerepben továbbra is remekül működött a kapcsolatunk. Az István, a király után Levente ráadásul úgy érezte, hogy számára a zeneszerzői-alkotói én a fontosabb, mint az előadói attitűd. A Fonográf pedig nem találta a country zene háttérbe szorulása után a maga megszólalását. A Fonográfban is volt erő, dinamika, egészen kemény zenéket is játszottunk, de a közönség már a sokkal egyszerűbb őszinte kőkemény rockra csápolt. Aztán a Fonográf elbizonytalanodásának 1981-ben A Koncert adta meg a kegyelemdöfést, ahol az egy alkalomra feltámadt Illésnek hihetetlen sikere volt. A filmet több, mint egymillióan nézték meg, és Nemeskürthy István azt mondta Koltay Gábornak: téged ugyan nem tartanak filmrendezőnek, de úgy látszik, ilyen zenés filmeket tudsz csinálni. Készíts a fiúkkal még valamit! Koltay tudott arról, hogy tervezzük az István, a királyt…

9_o_szorenyi-mti-a-BenkU_ImreA Kőműves Kelemenbe bele kellett nyúlni. Az István, a király megszületésében voltak kompromisszumok?
Nem voltak! Talán azért nem, mert senki nem gondolta, hogy jelentős mű született.  Nagyon lassan készült, és már-már úgy tűnt, hogy nem is lesz belőle semmi. Amikor megkaptuk a felkérést egy zenés film számainak megírására, még nem lehetett tudni, hogy mi lesz belőle. A film forgatókönyve sehogy sem akart elkészülni. Voltak olyan megközelítések, hogy legyen sci-fi, vagy Egy jenki Arthur király udvarában típusú mű, hogy valakit fejbe vágnak, aztán egyszer csak István palotájában találja magát… Aztán összenéztük Leventével és azt mondtam: mi zenészek vagyunk, csináljunk egy dupla nagylemezt. Négy oldal, négy felvonás, Levente négy különböző zenei stílust tervezett a dramaturgiához (popot, rockot, népzenét és egyházi zenét). A zenei alapot a Fonográf játszotta fel, a nagyzenekari hangzást Mártha István készítette el – szintén zseniálisan. Amikor elkészült a zenekari rész, a Hanglemezgyár nagy kegyesen felajánlotta a filmgyárnak, hogy vállalja a felvétel költségeit. A Rottenbiller utcai stúdióban vettük fel az éneksávokat. Jöttek a felkért szereplők… Vikidál volt az első, akihez Levente ragaszkodott, Varga Mikit én ajánlottam, egy tehetségkutatón láttam még annak idején. Amikor Bill felénekelte a Táltos-dalokat, azt mondta: “Na, jól leénekeltem a Gyulát!” Senki nem tudta, hogy mi lesz ebből a darabból, ennek következtében az énekesek felvették a sztenderd gázsit. Fölénekelték, és örültek neki, hogy megkapták érte a percpénzt. Utána aztán jött a morgolódás… Az MHV lehetett volna gálánsabb is, annyi történt, hogy 1984 nyarán, a Szegedi Szabadtéri Játékokon előadott István, a király előadások után Bors Jenő borítékokat dugdosott a szereplők zsebébe… A Fonográfnak a lemezgyárral volt exkluzív szerződése, amit én verekedtem ki az Erdősnél. Ez úgy szólt, hogy nem csak a Fonográf lemezekért kapunk fejenként 1 forintot, hanem azokért is, amit a Fonográf kísért. Ennek következtében Németh Oszkár, a Fonográf dobosa is kapott az eladott lemezek után 1 forintot, a szólisták viszont nem… És ez is bosszantotta az énekeseket. De hadd tegyem hozzá, hogy a P.Box több száz sikeres koncerten adta elő az István, a király dalait, a főszereplőknek nem tett rosszat a rockopera sikere.

A P.Box 1984 elején turnéra indult, a koncertjük második részében egy István, a király műsort adtak elő Vikidállal, Billel, Nagy Feróval, Sebestyén Mártával… Amikor a legnépszerűbb volt az István, a király, akkor a sikert ténylegesen a P.Box aratta le… Ez zavart?
Minket ez nem zavart, én kifejezetten örültem, hogy ők azonosultak a rockopera figuráival, ez csak erősítette a dalok hatását.

Voltak sorok, amelyeket átvettetek Boldizsár Iván Ezredforduló című drámájából?
Voltak, persze. De az Ezredfordulót is már közösen írtuk. A  rockopera alapgondolata már a hetvenes évek elején készen állt. Boldizsár Miklós Koncz Zsuzsa férjeként a baráti kör tagja volt. Őt leginkább István és Koppány szembenállása izgatta, én meg  beletettem azokat a dolgokat, amelyek nem hiányozhattak egy zenés darabból. És kihagytam, ami nem fért bele. Így született meg Koppány lány,a Réka, a három feleség, és jöttek a magyar urak is. Közben megéreztem, hogy ez az egész egy alapvető konfliktus, ami jelen volt, és ma is jelen van a magyar történelemben, de nem történelmet írtunk, hanem egy rockoperát. Az persze fontos volt, hogy az, ami történelmileg igazolható, annak ne mondjunk ellent.

Sokféle dolgot csináltam az elmúlt 50 évben, de úgy tűnik, az István, a király a leginkább maradandó művem. Na meg persze a Micimackó…, a többiről most nem beszélve.

Az interjú első részét ITT olvashatja el.

2018-10-18T20:40:59+02:00 2015. június 18.|