Ma ünnepli 75. születésnapját Török Ádám, korunk egyik legjobb rock-blues fuvolistája, énekese, dal- és szövegírója, a műfaj hazai ősmotorja és kiemelkedő egyénisége, akinek több mint ötven éve tartó pályafutása során több mint 9000 koncertje volt itthon és külföldön, a stílus szinte minden fontos hazai eseményének részese volt – Bem rakpart, Ifjúsági Park, Tabán -, és a műfaj szinte minden élvonalbeli hazai és külföldi művészével játszott. Korábbi összeállításunkat – amelyben 15 izgalmas történetet olvashatnak Török Ádámról és a Miniről – ITT találják.

061.hu

Török Ádám Budapesten született 1948. január 12-én. Gyerekkorában kezdett el fuvolázni, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjét. 1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd megalapította a progresszív-rock-ot, blues-rock-ot és dzsessz-rock-ot játszó Mini együttest. 1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini dzsessz-rockot játszott.

A Mini együttes tagjai: Czipó Tibor, Török Ádám, Dobos Doxa Sándor és Závodi János (Fotó: Fortepan)

1976-tól rendszeresen felléptek az Ifjúsági Parkban a P. Mobillal, majd az 1980-as évek elejétől megszűnik a Mini, s megalapítja a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet. 1987-től 1990-ig Török szólókarrierbe kezdett, s fellépet Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1990-ben fellépett a philadelphiai Freedom fesztiválon a svájci Jammin együttessel, majd egy évvel rá megalapította a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch) nevű zenekart Závodi Jánossal.

1993-ban egy nosztalgia Mini koncertet szervezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol az együttes valamennyi korábbi tagja is szerepelt.

1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újra indult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven. 1999-ben Pro Urbe Budapest-díjat kapott, majd 2003-ban egy Best Of Mini Jubileumi Koncertet adott az együttesével a Petőfi Csarnokban. 2004-től 2007-ig turnékon és fesztiválokon vettek részt, többek között Tel-Avivban és Erdélyben is, a 2005-ben megjelenő Éjszakai harcos című lemez megjelenése alkalmából pedig szuper-koncertet adott ugyancsak a Petőfi Csarnokban.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Török Ádám hetvenötödik születésnapja alkalmából 2023. május 8-án az Erkel Színházban ad koncertet, ahol első ízben hangzik majd fel a Mini Acoustic Trio – Török Ádám fuvola, Kézdy Luca hegedű, Papp Gyula zongora – Bartók Béla-feldolgozásokat megörökítő lemeze. A nagyszabású koncerten fellép: az egykor volt Syriusból Tátrai Tibor, Turai Tamás, Pataki László és Rudán Joe is. A Mini Acoustic Trio mellett a Mini legújabb felállásban lép színpadra: Török Péter basszusgitáros, Berecz András ütőhangszeres, Németh Károly billentyűs, Fehér Ádám gitáros. És a meglepetés, a visszatérő régi dobos, Ba­logh „Szivacs” Jenő, aki Amerikából települt haza a közelmúltban. A fináléban pedig találkozhatunk Németh Alajossal, Závodi Jánossal, a Mini egykori basszusgitárosával és gitárosával, valamint Kosik Kristóffal, aki a közelmúltban muzsikált Török Ádámmal, méghozzá Radics Béla gitárján.


Török Ádámmal legutóbb a “Több mint 50 év a magyar rock élvonalában” című szuperkoncerten készített interjút a 061.hu, a zenészt többek között arról kérdeztük, minek köszönhető a Mini korszakokon átívelő, generációkat összekötő, töretlen sikere. A beszélgetést, amelyben Török Ádám mellett Tátrai Tibor és Kosik Kristóf is megszólal, alább láthatják:

Fotó: Horváth Péter Gyula