A 2021-es év legjelentősebb magyar alkotása Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön Falka (kritikánk ITT), amelyet szeptember végi premierje óta még mindig a műsoron tartanak a mozik. Nem véletlenül. Az esszenciális, jelen esetben egészen különleges mintázatot kapó apa-lánya kapcsolatot bemutató film olyan újszerűen, eredetien és világosan jelenít meg érzéseket, rajzol tűpontos társadalmi tablót, tart görbe tükröt, ránt le a mélyvalóságba, ami kevés magyar filmesnek sikerült az elmúlt évtizedben. Kis Hajnival a két főszereplő, Dietz Gusztáv és Horváth Zorka egymásra hangolódásáról, különös nézői reakciókról, a film karakteres zenei világáról, és új filmtervéről is beszélgettünk.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Szeptember végén mutatták be a filmed, de a mozik még mindig műsoron tartják. Mit szólsz hozzá?
Nagyon örülök neki, és mindenkit biztatok, hogy menjen el, nézze meg, hiszen még van rá lehetőség.

Volt egy elképzelésed, hogy mit szeretnél vászonra vinni, miről szeretnél beszélni, aztán menet közben sok minden változott. Honnan indultatok és hová érkeztetek meg?
Szerintem ennek a filmnek ennyi formálódásra volt szüksége, pontosabban ahhoz, hogy működjön, egyszerűen ennyit kellett gyúrnunk. És az is biztos, hogy volt rajtam valamiféle nyomás amiatt, hogy ez az első nagyjátékfilmem. Szántó Fannival ketten írtuk a forgatókönyvet, rengeteget agyaltunk, ötleteltünk, de abban elég hamar biztosak lettünk, milyen karakter az, aki a leginkább meg tudja testesíteni azt, amit mi ebben az apa-lánya kapcsolatban meg akarunk jeleníteni. A főszereplővel kapcsolatban élt egy elképzelés bennem: egy kemény, hajlíthatatlan ember. Aztán a casting alatt egyre inkább láttam, hogy mindemellett keresek még valami esszenciális mélységet és sebezhetőséget is ebben a látszólag sziklaszerű emberben.

A casting alatt az volt a jellemző, hogy valaki vagy nagyon érzékeny, vagy nagyon merev és egyenes volt. Gusztávnál (Dietz Gusztáv, a film főszereplője – a szerk.) éreztem először, hogy nála meglehet mindkettő. Tudni kell róla, hogy nagyon érzelmes ember, olyannyira, hogy esetenként elő kellett hívnom a régi énjét, fel kellett idéznünk a régi életét, hogy jelen legyen mindkét oldal. Ez nem volt könnyű, hiszen ő már lerakta a múltját, a szerephez azonban elő kellett vennünk, és onnantól lavírozni, hogy a kettő egyensúlyban legyen.

Elképesztően erős a jelenléte mindkét főszereplőnek – Dietz Gusztávnak és Horváth Zorkának is -, az apa-lánya kapcsolat érzékeny bemutatása pedig egészen újszerű. Ezt az újszerűséget emelték ki az általam megkérdezettek is, és jobbára kétféle nézői reakcióval találkoztam: azzal, aki nagyjából a felétől sírva nézte végig a filmet, illetve azzal, aki nem tud megszólalni a film után, és aztán napokig képtelen beszélni róla. Mit gondolsz, miért lehet ez így, és te milyen reakciókkal találkoztál? 
Azt hiszem, emögött nagyon sok tényező állhat. Nekem mindig az a sokkoló a filmkészítésben, hogy annyi helyen lehet akna, amire nehéz előre felkészülni, és egy rossz lépés és már nem működik a film. Szerintem jó arányérzékkel dolgoztunk, ez nagyon sok mindent befolyásol. Ugyanakkor bizonyos összetevőket olykor nagyon nehéz beszerezni, vagy nem biztos, hogy könnyen előállíthatók, és akkor kockáztat az ember. Ami a reakciókat illeti,

sok-sok üzenetet kaptam, legutóbb volt például egy férfi, aki rám írt, hogy ne haragudjak, hogy ír, soha nem csinált még ilyet, de megnézte a filmet és hajnal óta zokog, pedig évek óta nem sírt, nagyon mélyen érintette a film. Valamit felszakított benne.

Örülök, ha a filmem segít az oldódásban, abban, hogy a sokféle egyéni tapasztalás, csalódás, trauma a felszínre kerüljön, és ha a film által mernek kapcsolódni az emberek az érzéseikkel, önmagukkal, és így talán mások felé is könnyebben nyitnak. Ilyenkor érzem, hogy ez tényleg nagyon megéri.

Kis Hajni és Dietz Gusztáv a forgatáson (Fotó: Konda Brigitta)

A film nézése közben az volt az érzésem, mintha a két szereplő egy-egy jelenetben történő egymásra hangolódása vetülne ki a filmvászonra. Ismerekedés, közeledés, finomhangolás – Dietz és Horváth, Tibor és Niki között. 
Érdekes, amit mondasz, de emögött inkább az áll, hogy nekik elég nehéz volt a kapcsolódás, mert nagyon különbözőek. Ebből fakadóan azért voltak súrlódások és nehézségek. Nagyon örülök, hogy kettejük mellett döntöttem, de azért voltak embert próbáló szituációk. Előfordult például, hogy én ugrottam be Zorka helyére.

Tehát te játszottál Gusztávval?
Igen, de csak egyszer-kétszer, amikor túl nagy volt a feszültség. Egy ilyen forgatás iszonyú nagy teher két amatőrnek, nehéz hosszú napokig, számukra szokatlan szituációkban folyamatosan a maximumot nyújtani. Ilyenkor sokszor a legközelebbin csapódik a feszültség, ezért, hogy kíméljem a csapatot, praktikusan én ugrottam be.

A film sajátos zenei világa is nagyon hangsúlyos. Karakteres zenéket szedtetek össze – a Scootertől kezdve a La Bouche-on át az izlandi darkwave lánytrióig, a Kælan Mikláig. Hogy állt ez össze?
A filmben megszólaló, jogosított zenéket én választottam, egy szám volt a film végén, amit Oleg (Borsos Oleg a film zeneszerzője – a szerk.) ajánlott. Volt, hogy még néhány esetben kikértem a tanácsát, de a jogosított zenék többségét már jóval a forgatás előtt tudtam. Az pedig kisebb csoda, hogy egy, az Inkubátor Program keretein belül készült filmben tizenkét jogosított zene szerepelhet. Ez a producerek – Berkes Juli és Zachar Balázs – érdeme, akik rengeteget tettek azért, hogy megszerezzék a számokat. Nagyon meghatározó a zene számomra, Berkes Juli ismerve engem egyébként úgy fogalmazott, hogy már a film előtt elkülönített egy bizonyos összeget, amihez még vészhelyzet esetén se nyúlt volna, mert tudta, hogy az a zenére kell majd. És milyen bölcsen tette.

Ami a formanyelvet illeti, asszociatív költőiség, valamiféle elemeltség, amire törekedtél. Ez hogyan mutatkozik meg a filmben?
Amikor a képi világot kitaláltuk Ákossal (Nyoszoli Ákos a film operatőre – a szerk.), akkor bizonyos jeleneteknél olyan érzeteket szerettünk volna átadni, amelyek verbálisan nem megközelíthetők, olyan dimenziókat behozni, amelyek absztrakt módon tudnak csak megjelenni. Már a könyv szintjén is vannak olyan motívumok, amelyeken keresztül ez megjelenik.

A vallomásjelenet helyszíne – két ép, és egy csonkolt fa – például kicsit sem hatott erőltetettnek, pedig nyilvánvaló a családi helyzetre való asszociáció.
Igen, ez annyira csodálatosan alakult, hiszen sokáig nem találtuk a megfelelő helyszínt az írás alatt. Alapvetően játszóteret kerestünk ehhez a jelenethez, elindultunk Ákossal, és egyszer csak a panelek között ott volt ez a három fa, pontosabban két egész és egy csonkolt fa, amelyek egy háromszöget adtak ki. Akkor már tudtuk, ez lesz a mi helyszínünk. Nem találhattunk volna ideálisabbat. 

heth

Beválasztottak a berlini Nipkow programba, hogy állsz az új filmtervvel?
Kezd összeállni a fejemben, de óvatosan fogalmaznék. Egyelőre ott tart a dolog, hogy itt van a füzetemben leírva. Ebben a fázisban még nem tudom begépelni. Mert amikor beviszem a gépbe, annak már kicsit házi feladat szaga van. Most még inkább úgy kezelem, mint egy kis naplót. Egyébként is szeretek füzetbe, vagy mobiljegyzetbe írni, mert az még sokkal szabadabb, oda bármit felfirkanthatsz, de amint kinyitom a gépet, annak már súlya van. Nagyon jó lenne, ha január végére lenne egy hosszú treatment belőle (egy film történetének a forgatókönyvíró által megfogalmazott rövid, néhány oldalas összefoglalója – a szerk.), de az álmom az, és ez nem is irreális, csak kutatómunkát kellene még végeznem, hogy akár egy step-outline (jelenetsorrend dialógok nélkül – a szerk.) is meglegyen. Most nagyjából a kétharmada állt össze a fejemben, jó lenne, ha az utolsó egyharmad is meglenne. Schulze Éva dramaturgnak, egykori színművészetis mesteremnek felolvastam, és ő nagyon bíztatott, hogy jó az út, amin elindultam, rengeteget köszönhetek neki, sokat segített az eddigi filmjeimnél is.

Magasra tetted a lécet a Külön falkával. Mennyire érzed ezt nyomásnak az új filmed alkotói folyamatában
Csak próbálok tovább haladni. Ha van valami a fejemben, szeretném azt, hogy az mások számára is közelivé váljon, és nem azon gondolkodni, hogy ez jobb vagy rosszabb lesz, mint az előző, mert az blokkot teremt és hamis, számító utakra vinne. Leginkább bízom benne, hogy ami engem ennyire foglalkoztat, az mások számára is befogadhatóvá és fontossá tud válni.

Fotók: Horváth Péter Gyula